2.fejezet

1964

  - Én ezt nem értem - suttogta maga elé Lyra. Hátán egy pokróc terült el, kezében egy bögre tea melengette lefagyott ujjait. Csak megütközve bámult a tea felszínén köröző gőzfelhőbe, amely tánca egy bánatos tündérére emlékeztette. Nem merte felemelni fejét, nem mert bátyja vagy Katherine szemébe nézni. Teljesen le volt blokkolva.

 - Pedig nyilvánvaló - felelte Simon nemes egyszerűséggel. Húga felhördült az idegesítően nyugodt hangnemre, s a bögrét és annak tartalmát hangos csörömpölés kíséretében hajította a fényes parkettára. Dühösen felpattant, hagyta, hogy a folyadék nyaldossa csupasz lábát, a szilánkok pedig vércseppet hagyjanak, karcolássokkal ékesítve a márványfehér lábfejét.

 - Simon, hogy lehetsz ennyire nyugodt?! Nem fogod fel, hogy... hogy... - ekkor Lyra visszaült a díványra, s egy kristálytiszta könnycsepp gördült le vörös színbe öltözött arcán.

 - Nyugodj meg - mondta Simon, szinte teljesen figyelmen kívül hagyva húga ekkor elhangzott, nem éppen lány szájába való válaszát. Gyorsan belekortyolt saját teájába, s Katherine-re sandított, aki  ugyanolyan depressziósan meredt maga elé, mint amikor belépett az ajtón.

 - Katherine, kérem mesélje el tüzetesebben a történteket. Hogyan haltak meg szüleink? - kérdezte Simon érdeklődő hangnemben.

 Katherine  szája beleremegett egyetlen szóba is, arca hófehér volt, sápadt, akár egy egyszerűbb fal színe. Érzéseivel vívott párviadalt, az ijedtség, szomorúság és a sokk egyszerre próbálkozott előtörni, majd egy ezekhez nem hasonlatos érzelem suhant át rajta. Egy kissé szánakozó arckifejezés. Barna tincsei a vállára estek,ahogy  lassan erőt vett magán, nagyot nyelt, s válaszra adta fejét.

 - Autóbalesetben. Egy részeg férfi beléjük ment. A helyszínen szörnyethaltak - jelentette ki remegve.

 - Értem... - felelte Simon, fürkészve a nő arcát. Egy ideig farkasszemet néztek egymással, Katherine szemei inkább egy szánalomra méltó őzre, Simoné egy ravasz rókáéra emlékeztettek. Lyra töprengve figyelte a szó nélküli társalgást. Bátyja pont úgy festett, mint amikor Felicity és Laurence hazudott neki. Ilyenkor mindenféle hangokat magába foglaló beszélgetést mellőzött, helyette valószínűleg egy pszichológiai módszerrel  próbálta rávenni az embereket az igazságra.

Bár, Simonnál nem lehet tudni - gondolta Lyra.

 - Mindenesetre... Nekem mennem kell. Kérlek addig találjátok ki, hogy mikor legyen a t-temetés - kérte Katherine, azzal felállt.

 - Hazakísérjem? - kérdezte Simon.

 Katherine ijedt szemekkel meredt rá.

 - Nem kell, köszönöm. Megoldom. Jó éjszakát! - köszönt el Katherine, majd lépteit könnyek kísérték.

Kilépett a tölgyfaajtón, s már csak a halk szipogást lehetett hallani távolról, a kis kapu mögül. Lyra ledobta magát a kanapéra. Egyszerűen nem  tudta elhinni, hogy meghaltak a szülei. Lehet, hogy hullatott könnyeket, de... szinte csak most jött rá, hogy nem is jelentettek neki olyan sokat. Lyrát igazából a dadája és Simon nevelte fel, Felicity és Laurence csupán a lányuknak hívták a lányt, s néha váltottak vele egy-egy szót. Főleg Lyra botrányos magatartása és osztályzatai voltak a téma, s ha belegondolt, tényleg csak veszekedés jellemezte kapcsolatukat. Nem is tekinthette őket rendes szüleinek. Az egy dolog, hogy vér szerint rokonok. A lánnyal viszont sosem bántak anyukához és apukához mérten. Valójában Lyra dühöt és keserűséget érzett haláluk miatt. Itt hagyták őt. Őt és Simont. Ha elfogy az egyébként is fogyóban lévő örökségük, akkor mihez kezdhetnek? Lyra arra is a fejét tette volna, hogy nem ők kapják az összes pénzt.

 - Egyébként hazudik - közölte Simon, felébresztve húgát a hosszas gondolatörvényből.

 - Hazudik? Hát, igen. Elég b.éna ötlet volt egy autóbalesetre fogni, tekintve szüleink rejtélyes mivoltát - értett egyet Lyra bólogatva.

 - Látom megnyugodtál - mosolyodott el a fiú. - Nem is volt okod a sírásra. Sose bántak velünk úgy, mint igazi anya és apa. Miss Baker sokkalta jobban illene anyának.

Miss Baker valóban kiválóan töltötte be a dada szerepét, s anyának se volt utolsó. Kedvesen bánt velük, amíg szolgálatban volt. Mikor Lyra betöltötte a nyolcat, elbocsátották, mivel  "mindenbe beleütötte az orrát", "súlyos rágalmakkal illette a családfőt" és "Lyra egyébként is túl nagy egy dadához". Legalábbis Felicity ezen véleményen volt.

 - Igazad van! - felelte Lyra.

Ekkor kopogás hallatszott az ajtótól. Lyra meglepetten nyitott ajtót, s invitálta be Timothy-t, Katherine fiát.  A nő szakasztott mása volt, ugyanolyan zöld szemekkel és barna, egyenes hajjal. Tizenhetedik életévében járt, a múlt héten töltötte be.

 - Szia, Lyra! Csupán részvétet kívántam nyilvánítani. Nagyon sajnálom, ami történt! - mondta szánakozó arccal Timothy, a fejét csóválva.

 - Köszönöm. Minket is váratlanul ért - magyarázta Lyra. - Gyere csak be!

Lyra igencsak kedvelte Timothy-t, a fiú mindig meg tudta nevetetni - Simonnal ellentétben, aki szinte mindig komoly maradt. Mikor leültek a kanapéra, s beszélgetni kezdtek, Lyra észrevette, hogy Simon kereket oldott. Majd hangos csörömpölést hallott a konyha felől, ami mindenképp bátyja volt. Lyra feltápászkodott, s Timothy-hoz fordult.

- Főzök egy teát, rendben? - mosolygott rá annyira bájosan, amennyire tőle tellett. Magában viszont feszengett, s majd' megölte a kíváncsiság.

 - Rendben, köszönöm! - mosolygott vissza a fiú.

Lyra sarkon fordult, s futott is a konyhába.