Képek

Pár, a történethez illő kép :).

Persze a vörös hajú lányok Lyrához hasonlítanak :D. És az utolsó képhez hasonlóan szürke a szeme főhősünknek :).

2.fejezet

1964

  - Én ezt nem értem - suttogta maga elé Lyra. Hátán egy pokróc terült el, kezében egy bögre tea melengette lefagyott ujjait. Csak megütközve bámult a tea felszínén köröző gőzfelhőbe, amely tánca egy bánatos tündérére emlékeztette. Nem merte felemelni fejét, nem mert bátyja vagy Katherine szemébe nézni. Teljesen le volt blokkolva.

 - Pedig nyilvánvaló - felelte Simon nemes egyszerűséggel. Húga felhördült az idegesítően nyugodt hangnemre, s a bögrét és annak tartalmát hangos csörömpölés kíséretében hajította a fényes parkettára. Dühösen felpattant, hagyta, hogy a folyadék nyaldossa csupasz lábát, a szilánkok pedig vércseppet hagyjanak, karcolássokkal ékesítve a márványfehér lábfejét.

 - Simon, hogy lehetsz ennyire nyugodt?! Nem fogod fel, hogy... hogy... - ekkor Lyra visszaült a díványra, s egy kristálytiszta könnycsepp gördült le vörös színbe öltözött arcán.

 - Nyugodj meg - mondta Simon, szinte teljesen figyelmen kívül hagyva húga ekkor elhangzott, nem éppen lány szájába való válaszát. Gyorsan belekortyolt saját teájába, s Katherine-re sandított, aki  ugyanolyan depressziósan meredt maga elé, mint amikor belépett az ajtón.

 - Katherine, kérem mesélje el tüzetesebben a történteket. Hogyan haltak meg szüleink? - kérdezte Simon érdeklődő hangnemben.

 Katherine  szája beleremegett egyetlen szóba is, arca hófehér volt, sápadt, akár egy egyszerűbb fal színe. Érzéseivel vívott párviadalt, az ijedtség, szomorúság és a sokk egyszerre próbálkozott előtörni, majd egy ezekhez nem hasonlatos érzelem suhant át rajta. Egy kissé szánakozó arckifejezés. Barna tincsei a vállára estek,ahogy  lassan erőt vett magán, nagyot nyelt, s válaszra adta fejét.

 - Autóbalesetben. Egy részeg férfi beléjük ment. A helyszínen szörnyethaltak - jelentette ki remegve.

 - Értem... - felelte Simon, fürkészve a nő arcát. Egy ideig farkasszemet néztek egymással, Katherine szemei inkább egy szánalomra méltó őzre, Simoné egy ravasz rókáéra emlékeztettek. Lyra töprengve figyelte a szó nélküli társalgást. Bátyja pont úgy festett, mint amikor Felicity és Laurence hazudott neki. Ilyenkor mindenféle hangokat magába foglaló beszélgetést mellőzött, helyette valószínűleg egy pszichológiai módszerrel  próbálta rávenni az embereket az igazságra.

Bár, Simonnál nem lehet tudni - gondolta Lyra.

 - Mindenesetre... Nekem mennem kell. Kérlek addig találjátok ki, hogy mikor legyen a t-temetés - kérte Katherine, azzal felállt.

 - Hazakísérjem? - kérdezte Simon.

 Katherine ijedt szemekkel meredt rá.

 - Nem kell, köszönöm. Megoldom. Jó éjszakát! - köszönt el Katherine, majd lépteit könnyek kísérték.

Kilépett a tölgyfaajtón, s már csak a halk szipogást lehetett hallani távolról, a kis kapu mögül. Lyra ledobta magát a kanapéra. Egyszerűen nem  tudta elhinni, hogy meghaltak a szülei. Lehet, hogy hullatott könnyeket, de... szinte csak most jött rá, hogy nem is jelentettek neki olyan sokat. Lyrát igazából a dadája és Simon nevelte fel, Felicity és Laurence csupán a lányuknak hívták a lányt, s néha váltottak vele egy-egy szót. Főleg Lyra botrányos magatartása és osztályzatai voltak a téma, s ha belegondolt, tényleg csak veszekedés jellemezte kapcsolatukat. Nem is tekinthette őket rendes szüleinek. Az egy dolog, hogy vér szerint rokonok. A lánnyal viszont sosem bántak anyukához és apukához mérten. Valójában Lyra dühöt és keserűséget érzett haláluk miatt. Itt hagyták őt. Őt és Simont. Ha elfogy az egyébként is fogyóban lévő örökségük, akkor mihez kezdhetnek? Lyra arra is a fejét tette volna, hogy nem ők kapják az összes pénzt.

 - Egyébként hazudik - közölte Simon, felébresztve húgát a hosszas gondolatörvényből.

 - Hazudik? Hát, igen. Elég b.éna ötlet volt egy autóbalesetre fogni, tekintve szüleink rejtélyes mivoltát - értett egyet Lyra bólogatva.

 - Látom megnyugodtál - mosolyodott el a fiú. - Nem is volt okod a sírásra. Sose bántak velünk úgy, mint igazi anya és apa. Miss Baker sokkalta jobban illene anyának.

Miss Baker valóban kiválóan töltötte be a dada szerepét, s anyának se volt utolsó. Kedvesen bánt velük, amíg szolgálatban volt. Mikor Lyra betöltötte a nyolcat, elbocsátották, mivel  "mindenbe beleütötte az orrát", "súlyos rágalmakkal illette a családfőt" és "Lyra egyébként is túl nagy egy dadához". Legalábbis Felicity ezen véleményen volt.

 - Igazad van! - felelte Lyra.

Ekkor kopogás hallatszott az ajtótól. Lyra meglepetten nyitott ajtót, s invitálta be Timothy-t, Katherine fiát.  A nő szakasztott mása volt, ugyanolyan zöld szemekkel és barna, egyenes hajjal. Tizenhetedik életévében járt, a múlt héten töltötte be.

 - Szia, Lyra! Csupán részvétet kívántam nyilvánítani. Nagyon sajnálom, ami történt! - mondta szánakozó arccal Timothy, a fejét csóválva.

 - Köszönöm. Minket is váratlanul ért - magyarázta Lyra. - Gyere csak be!

Lyra igencsak kedvelte Timothy-t, a fiú mindig meg tudta nevetetni - Simonnal ellentétben, aki szinte mindig komoly maradt. Mikor leültek a kanapéra, s beszélgetni kezdtek, Lyra észrevette, hogy Simon kereket oldott. Majd hangos csörömpölést hallott a konyha felől, ami mindenképp bátyja volt. Lyra feltápászkodott, s Timothy-hoz fordult.

- Főzök egy teát, rendben? - mosolygott rá annyira bájosan, amennyire tőle tellett. Magában viszont feszengett, s majd' megölte a kíváncsiság.

 - Rendben, köszönöm! - mosolygott vissza a fiú.

Lyra sarkon fordult, s futott is a konyhába.

Hangulatzenék

Itt van pár, a történethez illő zene. :)

Valami ilyesmi volt az, amit Lyra hegedűlt az 1.fejezetben.

Az egyik kedvenc Yiruma darabom, bár még ez csak a továbbiakban fog illeni a történethez.

Egyszerűen imádom ezt a dalt, ráadádul ez a fantasztikus fedolgozás még jobbá teszi.

Egyelőre ennyit rakok, majd még jönnek újabbak is :).

1. fejezet

1964

Az esőcseppek kicsi, festékpacákra emlékeztető foltot hagytak az üvegen, melyek lassan kígyóztak lefelé.  Az utcai lámpák fénye megvilágította őket, megannyi flitterként ragyogtak. Az aranyan csillogó ablak tükrözött egy lányt, aki kifelé bámult, szemei az utcára meredtek. Kint hosszú, sötét kabátos emberek beszélgettek, kezükben az esernyőjükkel, sétáltak, elsuttogott szavakat váltva, homályos, felhőkkel teli égbolt alatt. A lány elfordította tekintetét, a mellette fekvő hegedűt méregette. A gyönyörűen kidolgozott hangszer nemes egyszerűséggel  hevert a mahagóni  fából készült kávézóasztalon, egy darab sárgás papír egy pohár kávé és egy  toll társaságában. A lány érte nyúlt, s lágyan az állához érintette a hegedűt, kezébe fogta a vonót, s először halkan, könnyeden megszólaltatta, s hagyta ahogy a szomorú muzsikaszó végigérjen az egész házban. Ekkor egy fiú tűnt fel az ajtó mögül, ahol megállt és nézte ahogy a lány játszik.

 - Már megint rossz megérzésed van, Lyra? - tudakolta feljebb tolva szemüvegét az orrán.

 Lyra nem felelt,  befejezte a játékot. Óvatosan lerakta a hegedűt. A fiúra pillantott. Bátyjának fekete, göndör haja arca körül lebegett, amint leült az egyik vérvörös bársonyhuzatú  kanapéra. Szürke szeme kíváncsian Lyrára szegeződött, választ várva.

A lány sóhajtott, gyorsan végigfutatta szemét a helyiségen. Sötétbarna, fényes parketta és apró mintákkal hintett falak határolták, a szomszéd házakhoz hasonlóan szépen elrendezett festmények és kárpitok sorai díszítették körül. A padlón szőnyegek hadai terültek el, a legváltozatosabb varrásokkal , valamint színpompás motívumokkal. A hatalmas bejárati ajtóval szemben a kandalló helyezkedett el, tűzvörös lángok úsztak benne, úgy sodorták a  lángra kapott széndarabokat, mint a tenger hullámai a hajótöröttet. A kandalló mellett kanapék terpeszkedtek, előttük kávézóasztalok. Mindegyik magas, fakeretes ablak mellett krémszínű függöny hintázott. A nappali ezen kívül tele volt szekrényekkel, könyvespolcokkal. Így az elmaradhatatlan dohszag ott függött a levegőben, amely vegyült a kávé és az új kötetek illatával.

 - Nos, igen. Kérlek, Simon, ne nézz teljesen ostobának vagy bolondnak! - sóhajtott végül Lyra, majd lehuppant kedvenc hintaszékébe.

 - Lyra, te nem vagy bolond vagy ostoba. Egyszerűen kezded észrevenni az egyértelmű utalásokat - felelte tökéletes nyugodtsággal Simon.

 - Hogy érted?Miféle utalásokat? - vonta fel a szemöldökét a lány. A két testvér arcára vetült a kellemes árnyék, amelyet a kandalló fénye festett.

 - Nem hiszem el, hogy kósza tizenhat év leforgása alatt nem vetted észre a szüleink rendkívül titokzatos viselkedését, a rejtett, el-elhintett utalásaikat, nem beszélve a legféltettebb kincsről, arról a naplóról - hadarta Simon.

 - Természetesen én is észrevettem, de ezek nem bizonyítanak semmit. Csupán hidegek és távolságtartóak, este a munkájuk miatt mennek el, a napló pedig... Senki sem szeretné megmutatni másnak a naplóját - vonta meg a vállát Lyra.

 - Figyelj, amikor a kezedbe került a napló, anya ordítozott, megpofozott. Pedig addig a napig egy ujjal sem ért hozzád. Mindezt az úgynevezett "napló" miatt - mondta Simon.

 - Tehát szerinted nem igazán napló? - kérdezte Lyra.

 - Véleményem szerint egy jegyzetfüzet, tele információval  a szüleink összes dolgáról - bólintott a fiú.

Lyra elgondolkodott. Felicity és Laurence valóban felettébb rejtélyes és különös viselkedést tanúsítottak, főleg nyolc  évvel ezelőtt, mikor  édesanyja keze csattant a lány arcán. Nem volt kegyetlenül erős, inkább gyors és határozott. Már nem különösebben érdekelte volna, hisz az évek alatt megedződött, rengeteg büntetés és fenyítés érte, legfőképpen a tanáraitól.  Ám akkor, nyolc évesen igazán fájdalmas emlékként raktározódott el, akkor kapta az első pofont...

Ekkor erőtlen kopogás törte meg a csendet, így Lyra gondolatait és testvérét helyben hagyva indult ajtót nyitni. Lenyomta az aranyozott kilincset, s Katherine, a szomszédban lakó nő esett be, bőrig ázva. Barna haja rátapadt nyakára és vállára, gesztenye-színű kabátjából  ömlött a víz.

 - F-fel-licity - dadogta a nő, majd zokogva a meghökkent Lyra lábához borult.

 - Mi történt, Katherine? Jól érzi magát? - érdeklődött suttogva. Teljesen lesápadt, szíve hevesen dobbant, úgy érezte marni kezdték belsőjét.

 - Felicity és Laurence... - sírta Katherine. Erre Simon is odajött, beszélni kezdett, de az elhangzott mondatra elhalhatott.

 - Meghalt.

Az üresség, csend kongott az előszoba apró légterében.